Bölcs gondolatok.......

Legbenső félelmünk

Legbenső félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk.
Legbelső félelmünk az, hogy hatalmunk nem ismer mértéket.
Nem sötétségünk, hanem ragyogásunk ijeszt leginkább.
Azt kérdezzük magunktól: Ki vagyok én, hogy csillogásommal másokat elkápráztassak?
Miért ez a kishitűség?
Isten gyermekei vagyunk. Ha kicsinyek maradunk, azzal nem szolgáljuk a világot.
Senki előtt nem nyitunk új utat azzal, ha törpévé tesszük magunkat, nehogy mások elbizonytalanodjanak mellettünk.
Arra születtünk, hogy kinyilatkoztassuka bennünk lakozó Isten dicsőségét.
Mert ő nemcsak némelyikünkben, de mindegyikünkben ott lakik.
Amikor engedjük világítani saját fényünket, önkéntelenül lehetővé tesszük másoknak, hogy ugyanezt tegyék.
Amikormegszabadulunk félelmünktől, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat.

(Marianne Williamson)

“Az emberben rejlő képességek nagyobbak, mint ahogy azt ő tudja, és a képességek, amelyeket Isten neki adhat, nagyobbak, mint álmodná.” (Spurgeon)

“Saját tehetetlenségünk semmit sem változtat Isten ígéretein.” (Spurgeon)

“Jobb a szívben tartani a Bibliát, mint a könyvespolcon.” (Spurgeon)

“Az embert a saját bolondsága vezeti félre, mégis az Úr ellen zúgolódik a szíve.”

( A Példabeszédek könyve 19:3)

“Isten gyógyít, az orvos pedig kapja a fizetséget.” (Benjamin Franklin)

“Mi mindent meg nem cselekszik Isten azoknak az életében, akik maradéktalanul bíznak benne.” (Hudson Taylor)

“Az Isten iránti szeretet akkor tiszta, ha az öröm és a szenvedés egyenlő hálára indít.” (Simone Weil)

2010. október 6., szerda

VALAMIT NEM ÉRTEK
(Bódás János)

Régóta ismerlek már Istenem,
S egyre halkulnak bennem a "miért"-ek.
De homályos elmém bárhogy derül is,
valamit most sem értek.

Tudom, szereted minden művedet,
mert minden műved nagyszerű, remek.
Szereted a virágot, hisz színében
a mennynek színei tündökölnek.

Szereted a csillagot: tiszta, fényes.
A követ is: ház lesz, véd, menhelyet, ád;
a harmatot, a forrást: makulátlan,
s mert szótlanul terem, a füvet, s a fát.

Az állatot, mert törvényed szerint él,
s mint az ember, testvérbe nem harap;
a szitakötöt, fecskét sast, galambot,
méhet és minden zümmögő bogarat,

Mik a szivárvány száz színét ragyogják,
s himporuk, pelyhük, tolluk lágy, puha;
szereted a gyermeket, mert arcán
az ártatlanság égi mosolya.

Szép minden műved, hát hogyne szeretnéd,
Gyönyörködsz benne, mind, mind értem ezt!
De engem, aki szégyenedre válok,
ezt nem értem, hogy engem miért szeretsz?!